Jobb az átlagos?
A 80-as évek második felétől a 90-es évek elejéig tartó gazdasági virágzás idején a japán nők ideálja a 三高–val (szankó, „három magas”), azaz magas iskolai képzettséggel, magas termettel és magas jövedelemmel rendelkező férfi volt.
Usikubo Megumi, a „Házasodjunk light-otakuval!” című könyv szerzője szerint azonban ez mára megváltozott.
Szerinte a mai 20-as, 30-as éveikben járó nőknél a 三平 (szanhei, három átlagos), az átlagos hódít: átlagos kinézet, átlagos jövedelem, nyugodt személyiség. A 90-es évek közepén a gazdasági buborék kipukkanása és a mostani gazdasági világválság megmutatta, hogy magasról nagyot lehet esni. Ez pedig növelte a biztonságos Szanhei-férfi értékét a nők szemében: aki nem él olyan magas életszínvonalon, nem szórja a pénzt. Nem nőcsábász, és mivel nem is néz ki nagyon jól, nem kell félni attól, hogy más nők kivetik rá a hálójukat. Megbízható, lehet rá számítani és nincs úgy elszállva magától, mint egy szuper pasi, ikemen.
Usikubo szerint eljött az otakuk ideje, akiket a japán nők eddig nem igazán soroltak a potenciális partnerek közé.
Az otaku ugyanis azt jelenti, hogy viszonylag elzárkózik a külvilágtól, más emberekkel főleg az interneten keresztül tart fent kapcsolatot és annak él, amit szeret: általában anime, manga / képregény, videójáték, valamilyen zenekar, színésznő, szinkronszínésznő vagy celeb rajongója.
Ebből következik, hogy egy ízig-vérig otakuval nem lehet és nem is érdemes kapcsolatban gondolkodni, ám az enyhébb verzió ideális jelölt lehet, ugyanis számos jó tulajdonsága van:
-komoly, megbízható
-nagy tudással rendelkezik
-őszinte és tisztaszívű
-tiszteli a nőket
-megbízható, kitartó és jól végzi a munkáját
-kivenné a részét a házimunkából és a gyermeknevelésből, nem úgy, mint a Szankó, akinek ez eszébe sem jutna, mert felsőbbrendűnek érzi magát a magas keresete miatt
Az, hogy mellette megveszi a kedvenc mangáját, vagy gyűjti a szereplőkről mintázott figurákat, simán elnézhető neki.
A szerző azt tanácsolja a japán nőknek, hogy még most gyorsan nézzenek körül, amíg az otakuk világa kiaknázatlan mezőnek számít.
A könyv már most bestseller, Tokióban egy kávézó otaku-vakrandikat szervez, más blogon pedig azt taglalják, hogyan kell „Szanheit fogni”.
http://www.wa-dan.com/article/2012/06/post-747.php
| < Előző | Következő > |
|---|
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)
