Nikkó

Az első „félév” lezárásaként osztálykirándulásra mentünk Nikkóba. Nikkó szentélyei és templomai Világörökségi helyszínek, ezenkívül az onszenekről, a vízesésekről, a nemzeti parkjáról és a juba-ételekről híres.

Reggel 9-kor indultunk el busszal, 10-kor máris betértünk egy pihenőbe. A japán pihenőkben általában egy olcsóbb önkiszolgáló étterem, vécé, kávé-és más italautomata, illetve egy nagyobb ajándékbolt van. Nagy volt a kísértés, de végül nem vettem meg a vaszabis Kit-Kat-et. Egy óra múlva már ebédeltünk egy elég elegáns hotel éttermében Ucunomijában. A hotelben fényképezkedtünk, amikor beinvitált minket egy hölgy a fényképész műtermébe, ahol pont egy leendő házaspár fotózkodott hagyományos öltözékben. Eléggé idegesek voltak nélkülünk is, úgyhogy gratuláltunk nekik aztán kijöttünk. Egy óra körül értünk a Nikkó Tamozava gojótei kinenbi kóen-be. Jó hosszú neve van, de a lényeg, hogy a parkban van a császárok nyaralója, ami 1899-ben épült. A Meidzsi-korban épített császári szállások közül a legnagyobb faépület. A Taisó-császár és a mostani is többször itt töltötte a nyarat gyerekkorában  (a bemutató videón láttuk gyerekként rohangálni és horgászni a császárt:)). 1947-ig volt használatban, nemrég lett felújítva és emlékparknak kinevezve. Mivel jelenleg bútor nem nagyon van az egész épületben (egy billiárdasztal, egy asztal és egy szék kb.), főleg az üvegfalú folyosók a lenyűgözőek.

Három körül értünk a Kegon no taki-hoz, ami Nikkó leghíresebb vízesése és egyben „Japán három legszebb vízesése” közül az egyik. 97 méter magas. A parkoló a tetejénél van, és a hegybe beépített lift (!!!) visz le az aljához, ahonnan lehet fényképezni. Tavasszal vagy nyáron, amikor zöld lombok veszik körül, vagy ősszel momidzsi idején valószínűleg szebb.

A szállás felé elhaladtunk a Csúzendzsi-ko tó mellett is, ami 1269 m magasságban kb. 25 km szélesen terül el és hegyekkel van övezve.

Fél öt körül értünk a szállásra, ami nem rjokan, hanem „sima” hotel volt, onszennel. Mínusz hat fok és vékony hóréteg várt minket. Vacsi előtt elsétáltunk a közeli kis tóig, egy kicsit esett a hó is. Sok osztálytársunk még nem látott havat, úgyhogy nagy volt az örömJ. Egy szobában öten szálltunk meg, de csak három futon volt és két ágy. Az ukrán lánnyal átengedtük a futont a többieknek, akik még nem aludtak futonon. Felvettük a jukatát és mentünk vacsizni. Hagyományos japán vacsorát kaptunk, sok kisebb fogással. Azt még mindig nem értem, hogy miért előbb a rántott halat hozzák, és miután megettük, utána a rizst, de biztos megvan a maga oka.  Összességében finom volt és megtudtam, mi a juba: a szójatej föle, amit aztán mindenféle formában elkészítenek.

Másnap megnéztünk még egy vízesést (talán a Judakit? Mindenesetre szebb volt, mint a Kegon.) aztán a Tósógú felé vettük az irányt. A Tósógú szentélyt 1617-ben építették, itt van az Edo-sógunátus megalapítójának, Tokugava Iejaszunak a mauzóleuma is. Világszerte híres még a három majom (szanszaru) szobra: nem hall, nem lát, nem beszél (kikazaru, mizaru, ivazaru). Elvileg nem hallja-látja-beszéli a rosszat, gonoszat, de aztán lerövidült. A zaru a klasszikus japánban a tagadó forma, a szaru japánul majom, ezt kombinálták össze). Ezenkívül aki eljutott a Minna no Nihongo 37. leckéjéig, az tudja, hogy itt van Hidari Dzsingoró „Nemuri neko”-ja, alvó macskája. Aki nem abból tanult: ez a Dzsingoró a hagyomány szerint fiatal korától nagyon ügyes szobrász volt, ám aztán levágták a jobb kezét, de ő nem adta fel, hanem megtanult bal kézzel szobrászkodni (ezért lett Hidari). Híres még a „Nakirjú”, síró sárkány is, ami az Okusa (Belső szentély) plafonján található sárkány-festmény. Ha aláállsz és összecsattintod, a visszhang síró hangot ad ki. Van még egy fenyő (Kójamaki) is, amit állítólag a harmadik sógun, Iemicu ültetett. A japán szentélyeknél, templomoknál szokott lenni egy kisebb pagoda, ahol a hívők kezet mosnak, megtisztulnak, mielőtt beljebb mennének, ezt hívják omizujának. A Tósógúban található az első ilyen létesítmény (korábban patakban mostak kezet).

Az ebéd a Juba Étteremben volt, utána még kerámiáztunk egyet a Masikojaki Kamamoto Tsukamoto nevű helyen (az alkotásokat egy hónap múlva kapjuk kézhez:)). Este hét körül érkeztünk haza.

A fényképeket holnap megnézhetitek a galériában!