Kezdőlap Rovatok Hírek, érdekességek Földrengés és szökőár Japánban

A Japánban valaha mért legnagyobb, Richter skála szerinti 8,9-es erősségű földrengés rázta meg tegnap helyi idő szerint délután háromnegyed 3-kor a szigetország északkeleti partvidékét, óriási, hét méteres szökőárt, azaz cunamit is keltve. A nagy földrengést ötven utórengés is követte több órán keresztül, ezek közül több 6-os erősségű is. A Yomiuri szerint helyi idő szerint március 12-én reggel 6 órakor hét megyében 185 ember halt meg, ezen felül csak Szendai városban 2-300 fő. 741 eltűnt személyt keresnek, de a számok egyre nőnek.

 

Órákkal később a cunami elérte Hawaiit, és cunami-riadót rendeltek el az egész Csendes-óceáni térségben, az amerikai kontinens egész keleti partvidékén.

Bár a földrengés epicentruma 125 kilométerre volt a japán partoktól, Tokióban is kilengtek az épületek. Tokióban és környékén négymillió ember otthonában szűnt meg az áramszolgáltatás. Az ország északkeleti részén  és Tokióban a vasúti hálózat, melyen naponta 10 millió ember közlekedik, több szakaszon megrongálódott, a vonatok leálltak, így az utasok különböző megállókban rekedtek. Leálltak a tokiói metrójáratok és a helyi érdekű vasutak is. Azonnal lezárták a Tokió melletti Narita nemzetközi repülőteret is, az utasoknak el kellett hagyniuk az épületeket.

Kigyulladt a Tokió melletti Csiba olajfinomító üzem. Az Onohama városban levő atomerőmű hűtőrendszere elromlott, ezért az egész város lakosságát evakuálták. Mijagi megyében kigyulladt az atomerőmű turbinája, de sikerült eloltani. Másik két atomerőműben is problémát jeleztek, de ezek automatikusan leálltak, egyik sem bocsát ki radioaktív sugarakat. A szintén automatikusan leállt Fukusimában levő atomerőműben viszont jelenleg (helyi idő szerint 12-én reggel 7 órakor) az átlagosnál 8-szor erősebb, a központi részben 1000-szer erősebb a radioaktivitás, mint általában.

A szökőár mindent elmosott, ami az útjába került.

Az elmúlt napokban számos nagyobb rengés, szerdán 7,3-as erősségű rázta meg Japánnak ugyanezt a térségét, akkor nem keletkezett kár. Nyolcvannyolc évvel ezelőtt, 1923-ban a Kantói földrengéskor a 8,3-es erősségű rengést követően a térségben 143.000 ember halt meg. Kutatók számítások alapján úgy tartják, hogy nagyjából 80 évente van ilyen erejű földrengés a térségben, ezért egy ideje már jósolták a bekövetkezését. Emiatt Tokióban kb. húsz éve már csak olyan épületeket engedtek építeni, amik kibírnak egy nagy földrengést, ennek köszönhető, hogy a város felhőkarcolói nem omlottak össze.

Yomiuri, Mainichi


 
Megvitat (5 hozzászólás)
Válasz: Földrengés és szökőár Japánban
Mar 14 2011 20:42:41
Mindjárt lesz 10 órakor összefoglaló a brit BBC-n, fent linkeltem a livestream oldalt. Naivan megnézem és reménykedem, hogy talán mondanak valami biztatót. A kazunói cserediáklány még mindig nem válaszolt és a kazunóiakról sem tudunk semmit...
#4671
Válasz: Földrengés és szökőár Japánban
Mar 13 2011 20:06:45
A Yomiuri már 20.000 eltűntről ír. Mijagi megyében Szanrikucsóból nem találnak 10.000 főt és az Iwate megyei Ocucsicsóban sem. Fukusimában kb. 1200 főt nem találnak.
#4669
Válasz: Földrengés és szökőár Japánban
Mar 13 2011 19:36:04
Brutális! eltűnt egy egész város és 10.000 ember!

A fukusimai atomerőműben be is következett a robbanás és most egy másik atomerőműben is hasonló a veszély. Radioaktív sugárzás is van.

Sokkoló, ami történt.
#4668
Válasz: Földrengés és szökőár Japánban
Mar 12 2011 21:04:36
Egy fél város eltűnt a lakosságával együtt... Most mutatnak képeket róla. Semmi sem látszik.
#4664
Földrengés és szökőár Japánban
Mar 12 2011 21:02:18
Ez a szál tartozik a cikk tartalmához: Földrengés és szökőár Japánban

Most megy a www.live-online-tv.com/tv/bbcnews.html oldalon a híradó... Állítólag már az egyik nukleáris erőmű fel is robbant.
#4663

Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 5 bejegyzés)