Kezdőlap Rovatok Amy világa Hogyan népszerűsíthetnénk a központi fűtést Japánban?

Múltkori cikkünk folytatásaként most Amynek a központi fűtéssel kapcsolatos újabb ötleteiről olvashatunk:)

 

Már tél van Japánban, és én épp a fűthető kotacum alatt kuporgok (炬燵, a kotacu az asztal alatt lévő fűtőberendezés, ami az asztal alatt lévő levegőt fűti) – ugyanis ez az egy négyzetméternyi felület az egyetlen fűtött hely a lakásban. Beülni egy kotacu alá körülbelül olyan, mintha egy grillsütőbe tennéd a lábad. És utána az ember teste mindjárt két színben pompázik: felül kék lesz, alul pedig piros.

Hogy lehet az, hogy a japánok ennyi év után sem barátkoztak meg a központi fűtés gondolatával? Egy kissé ódivatúnak tűnik ez, ahogyan az egész család összebújik a kotacu alatt – olyan, mint amikor az ősemberek a tűz körül gyűltek össze. Néhányan a szigetemen pedig még mindig hibacsit használnak: ez egy kerámialábos, amiben szén van, hogy felfűtse a közelben lévő néhány levegőmolekulát.

Pedig lehet, hogy éppen a központi fűtés lenne az, ami fellendítené a japán gazdaságot. Ha a japánok tudnák, hogy milyen előnyei vannak a központi fűtésnek, egyszerre megnőne iránta a kereslet, és a lakossági kiadások mindjárt megsokszorozódnának. Ha a japánok egyszer rájönnének, hogy szükségük van a központi fűtésre, rögtön megvennék az összes fűtési berendezést. De ehhez persze a termékeknek valamennyire japán jellegűnek kéne lennie.

Ahelyett, hogy ebbe az irányba haladnának, a japán vállalatok folyton csak olyan újabbnál újabb termékekkel állnak elő, mint például robotkutyákkal, amikre igazából senkinek sincs szüksége. Gondoljuk csak el, az agykapacitásnak micsoda pazarlása az, hogy a tudósok robotkutyákat fejlesztenek ki, amikor ahelyett feltalálhatnák például:

1. a háztakarót

Nem is értem, hogy ha egyszer a japánok olyan fanatikusan imádják a mindenféle takarókat és borítókat, akkor miért nem találta még fel senki a háztakarót, amivel egy egész házat be lehetne fedni, hogy melegen tartsa azt. Biztos, hogy nagy divat lenne a csipkés, hímzett vagy rajzfilmfigurás háztakaró. Milyen jól nézne ki, ha egész környékek, városrészek ugyanolyan takarókkal fednék le a házaikat.

2. a zöldtea-szigetelést

Lehet, hogy szigetelés-témában a japánok nem olyan nyitottak a vásárlásra, hiszen úgy tűnik, hogy szeretik, ha a házaik olyan huzatosak, mint a fák lombjai közé épült kalyibák. Ha a japán házakat bambuszból építenék, annak legalább meglenne az az előnye, hogy otthonunkban hallgathatnánk a bambuszlevelek susogását. Úgy lehetne reklámozni a szigetelést, hogy az egészséges, környezetbarát termék, ami algából és zöld teából készült. A szigetelés melegebbé tenné a házakat azzal, hogy nem lennének többé légáteresztőek a falak. Képzeljük csak el – soha többé nem kéne eltűrni a szobában a forgószeleket! És nem kéne többé a kokacu körül kuporogni. A szigetelés a modern életvitel felé való közelítés.

3. a színes hőt

Azért, hogy megnyerjék az embereket a központi fűtés gondolatának, a tudósok valahogy beszínezhetnék a meleg levegőt, hogy egy kicsit divatosabb legyen. Ha színes lenne a hő, akkor látnánk, ahogy úszik a levegőben a szobában. És ha még egy kicsit tapinthatóbb is lenne, akkor összegyűjthetnénk, és csinálhatnánk belőle labdácskákat, és úgy dobálhatnánk, mint a hógolyókat. A hő = szórakozás!

4. a dallamos hőt

Lehet, hogy ha a hőt zeneként álcáznánk, akkor a japánok jobban elviselnék. A magnót lehetne arra használni, hogy sugározza a hőt: meleg levegő helyett meleg zene jönne belőle. És például a klasszikus zene pedig hangos hőként áramlana a hangszórókból.

5. az elektromos bárányokat

Mindenki tudja, hogy egy nyájnyi bárány melegen tartja a akolt. A robotkutyák helyett robotbárányokra lenne szükség, amik anélkül adnák le a hőt, hogy foglalkozni kéne a takarításukkal és az etetésükkel. Minél hidegebb lenne, annál több bárányt vinnénk be a házba.

6. egy testhőmérséklet-szabályozó szerkezetet

Lehet, hogy rosszul közelítjük meg a dolgot azzal, hogy a körülöttünk lévő levegőt akarjuk felmelegíteni. Lehet, hogy egyszerűbb lenne helyből a testünk hőmérsékletét megváltoztatni. Egy ilyen testhőmérséklet-szabályozó szerkezettel közvetlenül növelhetnénk a vérünk hőmérsékletét, ami aztán felmelegítené a testünket is.

 

Gondolom nem mindegyik fentebb javasolt találmány győzné meg a japánokat a fűtőeszközök előnyeiről. Mert hát igen, van egy sokkal egyszerűbb módja is a megmelegedésnek, amit még nem említettem: aki az itteni japán betonházak egyikében lakik, annak szimplán csak ki kell mennie a házból a szabadba…

 

Amy Chavez

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)