Kezdőlap Rovatok Cikkek Csendes füstölgés II.

Az illat útja

A füstölők iránti rajongás már a világ legelső regényében megjelenik. A Gendzsi monogatari (Gendzsi regénye) bepillantást nyújt a Heian-kori arisztokrácia kedvenc időtöltésébe – az előkelőségek komoly energiát fektettek abba, hogy egyéni keverékekkel sajátos illatot állítsanak elő. Az ilyen keverékeket takimono-avasze névvel illették. Ebből fejlődött ki később az egyes természetes füstölőnek számító anyagok elégetése (kó avasze, illatkeverés).

Később az illatfelismerő játékok veszik át a főszerepet (amíg át nem adják helyüket a kódónak), ugyanakkor a Gendzsi regényében a versenyt még az döntötte el, hogy ki alkotta a legművészibb illatkeveréket.

A hosszú fejlődés eredménye az, amit ma kódónak, az illat útjának nevezünk. A kódó a csa no juhoz, azaz a teaszertartáshoz hasonlóan a XI. században már népszerű felismerő versenyekből alakult ki. Ezeket a versenyeket az arisztokrácia játszotta szívesen, a teakóstoló-felismerő játékból lett a teaszertartás, az illatfelismerő játékból pedig a kódó. Mindkét irányzatra erős hatást gyakorolt a zen-buddhizmus.

Egyes beszámolók szerint Asikaga Josimasza sógun (1443-1490) felkérte Szandzsónisi Szanetaka mestert, hogy osztályozza 130-féle illatos fából álló gyűjteményét. A vaka költeményeiről, valamint a kínai művészetekben – köztük a mai teaszertartás elődjében – való jártasságáról híres Szandzsónisit tartják a kódó alapítójának. Talán azért, mert kénytelen volt odafigyelni az illatokra, hogy meg tudja különböztetni mind a százharmincat…?

A kódót eredetileg a következőképp tartották: izzó faszénre egyenletesen hamut terítettek, majd erre egy csillámpala lapot fektettek. A lapra tették a faforgácsokat, melyek az aránylag alacsony hőmérsékleten nem kaptak lángra, még csak nem is füstöltek – csupán illatoztak. A füstölők ilyen élvezete napjainkban kezd újra népszerűvé válni – egyre több ember jön rá, hogy nem is csinálták a régiek rosszul…

Ma három iskola ápolja a kódó-hagyományokat: a Hacsi-rjú, az Oie-rjú és a Sino-rjú.

 

Füstölővel játszadozó gésák

A cím legalább annyira nyálas (törékeny, gusztusos örömhölgyek illatos rudacskákkal játszanak, nyilván kacarászva, nohiszen), mint a dalmát tengerparton 120 kunáért vesztegetett „naplemente a tengerparton, halászhálóval és szőlőtőkével, készítette egy jó üzleti érzékkel és némi kézügyességgel bíró 18 éves képzőművész” című festmények. Pedig a gésák nemcsak játéknak, hanem munkaeszköznek használták a rudakat.

A vendégek az elhasznált füstölők száma alapján fizettek a hölgyek társaságáért. A teaházak bejáratánál egy sündisznóra emlékeztető szerkezet (szenkódokei) állt. A keményfából vagy fémből készült, téglalap alakú tartóban egyenletes távolságra egymástól apró lyukakat fúrtak. Egy-egy sor egy adott gésához tartozott. Amikor a vendég megérkezett, betették az első lyukba a füstölőt és meggyújtották. Ha elfogyott, egy figyelmes szolgáló máris meggyújtotta a következőt. A füstölők szárán a gésa neve volt olvasható, így az este végén össze tudták számolni, mennyit „teljesített”. A számoláshoz egyébként szorobant használtak (úgy néz ki, mint egy golyós számológép, csak bonyolultabb).

A füstölőket másra is használták: egyszerű – és néha nagyon nehéz – játékokat találtak ki hozzá. A kódó szertartás során játszott játékok összefoglaló elnevezése kumiko volt. Ezeket a játékokat ma is játszhatja bárki, igazi családi szórakozás lehet a hosszú téli estéken.

A hagyományos kódó szertartás során három-hatféle illatot élveznek ki a résztvevők, így a hozzá kapcsolódó játékokhoz sem lesz szükség semmi másra. Eredetileg persze mind a hatféle illathoz különböző vidékekről származó aloeféléket használtak – esetenként szantállal -, de a játékokat nyugodtan kipróbálhatjuk egymástól teljesen eltérő illatokkal is. A játékokat gyakran kötötték össze mesékkel, történelmi témával, egy irodalmi darabbal vagy egy képzeletbeli utazással. A füstölő-társasjáték végén nincs vesztes vagy nyertes – a lényeg, hogy közösen élveztük a természetes illatokat, élesítve orrunkat.

Tudtad, hogy…

a Meidzsi-korban betiltották a kódót? Addigra a szertartás népszerű szerencsejátékká fajult, ezért a hivatalnokok úgy döntöttek: megtiltják gyakorlását.


Szaku magazin, 2006. június

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)