Kezdőlap Rovatok Amy világa Megidzsima – ahol vad, de imádnivaló dolgokat látni

Momotaró, vagyis Őszibarackfiú valószínűleg sokak számára ismerős – de Amy annak is utánajárt, hogy mi található ma azon a hegyen, ahol a legenda szerint  Momotaró egykor démonokkal küzdött.

 

 

 

Megidzsima (女木島, „nő - fa - sziget”) egy apró sziget a Szeto-beltengeren, ahol körülbelül kétszáz nagyon csendes ember él. Azt mesélik, hogy a sziget valaha démonoknak adott otthont - nem is csoda, hogy csak kétszáz ember maradt meg.

A szigetet Momotaró, az őszibarackfiú legendája tette híressé. A sztori röviden a következő: réges-régen Okajama prefektúrában született egy fiú egy őszibarackból (mint nálunk a Hüvelyk Matyi). A szülei Momotarónak (= „őszibarackfiúnak”) nevezték el – ő tehát egy gyümember volt, vagyis az emberi faj és a gyümölcsök keresztezésének eredményeképpen fogant. Nem ajánlatos ezzel otthon kísérletezni... Ugyanakkor a gyümemberekről azt beszélik, hogy különleges erőkkel bírnak.

Egy nap, épp heves érés közepette az Őszibarackfiú kitalálta, hogy valami nagyon őrült dolgot fog csinálni – és eldöntötte, hogy démonokkal fog küzdeni. Méghozzá igazi japán démonokkal akart harcolni, azzal a fajtával, ami megeszi az embert reggelire – ezeket japánul oniknak hívják. És hogy hol találhatná meg őket? Természetesen a Démonszigeten. Onigashima (sima = sziget, „a démonok szigete”) a szomszédos Kagava prefektúrában található, de azóta átnevezték már a szigetet Megidzsimára („nő fa sziget” – hm, lehet, hogy van valami kapcsolat a régebbi és az új név között?). Még meg is lehet nézni az onik régi lakhelyét, ami egy már nem használt bányászakna a hegy tetején.

A legenda szerint az Őszibarackfiú a barátaival érkezett a szigetre, a majommal, a fácánnal és a kutyával, és az ő segítségükkel ölte meg a démont. Az Őszibarackfiú anyukája (aki valószínűleg szoros kapcsolatban állt a Jancsit és Juliskát egyedül az erdőbe küldő mostohaanyukával) nem is próbálta lebeszélni a fiát arról, hogy elhagyja otthonát és jó eséllyel démonok vacsorájává váljon. Ehelyett készített neki egy kis kibidangót, hogy ne éhezzen az úton. A kibidangó egy édes, mocsi (= nyúlós rizssüti) által inspirált étel, amit általában zöld teával fogyasztanak. Rizsből és kölesből készítik, négy kicsi gombócot szoktak felszúrni belőle egy pálcára.

 

kibidango

Elgondolkozik az ember, hogy egy anya miért ilyen felszereléssel küldi harcolni a gyerekét. A kibidangóról nem az jut az eszünkbe, hogy ez egy igazi energiabomba, vagy hogy ez az ideális démonölő rágicsa. Lehet, hogy anyuka arra gondolt, hogy néhány napig kint kell hagyni a gombócokat a napon, hogy kiszáradjanak és megkeményedjenek, és akkor utána úgy lehet megdobálni velük a démonokat, mintha kövek lennének.

De anyuka akkor már legalább adhatott volna onigirit az Őszibarackfiúnak, hogy azzal menjen onikra vadászni (onigiri = onilegyőző). Annak legalább a neve olyan démonölősen hangzik. Az onigiri rizsgombóc, de geometriailag nem gombócokról, hanem háromszögekről van szó (háromszög formájú onigirit szoktak általában csinálni). Az, aki eredetileg a szót japánból angolra fordította, mellesleg valószínűleg valamelyik tanítványom, nem volt túlságosan magas szinten angolból.

 

onigiri

Aerodinamikailag ugyanis a háromszög sokkal biztonságosabb formának számít, mint a gombóc, és az anyák tudják ezt. A rizsháromszög nem fog elgurulni, ha a gyerek esetleg elejtené, még akkor sem, ha épp egy hegy tetején áll. Ha felidézzük a hegyet, amit az Őszibarackfiúnak meg kellett másznia a barátaival ahhoz, hogy eljussanak a démon barlangjáig, egyértelmű, hogy az onigiri jobb rágcsa-megoldás lett volna, mint a kibidangó.

Bár igazából mindegy is, gyümemberünk így is meg tudta ölni a démont, és a kibidangó most már Megidzsima és Okajama prefektúra meibucujává (= ”híres helyi szuvenírévé”) vált.

Ahhoz képest, hogy ez csak egy népmese, eléggé meglepődtem, hogy amikor Megidzsimán jártam, és azt láttam, hogy még mindig élnek démonok abban a barlangban. De most már szobor formájúak, és sokkal inkább hasonlítanak a rajzfilmfigurákra. Sőt, kifejezetten aranyosak! Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez csak egy trükk-e – lehet, hogy csak azt mondják az édes, imádnivaló démongyerekek, hogy megölelheted őket, aztán jól megesznek reggelire. Méghozzá kibigandóval!

Ha szeretnéd magad is megnézni a démonok barlangját, akkor belépődíjat kell fizetni: a felnőtteknek 500 jen, „az idős embereknek” 450 jen (gondolom azért olcsóbb, mert őket nehezebb megrágni), gyerekeknek pedig 250 jen (hiszen ők úgyis csak apró falatkák).

A démonok barlangjának bejáratával szemben van egy ajándékbolt, amit már több mint ötven éve vezet ugyanaz a tulajdonosnő. Lehet venni nála kibidangót és ezerféle Őszibarackfiús kütyüt, amik közül jó pár úgy néz ki, mintha legalább azóta porosodna a boltban, mint a tulajdonosnő. Azért vettem néhány kibidangót, mert olyan kedves volt a hölgy, és mert még ha a szavatossági idejük néhány éve le is járt, még mindig használhatom őket kavicsnak a kőkertemben. És persze bármikor bevethetem őket a démonok elleni harcban szabadidőmben.

Megidzsimának van egy szép tengerpartja is, ami igen népszerű a Takamacuban élők körében nyáron. Minsukuk (= kisebb hagyományos japán panziók) egész sora található itt a tengerparton, mindegyik előtt egy kunyhó formájú étterem áll. Az éttermek és a tulajdonosaik is olyanok, mint a régi szép időkben.

De ha belefáradnál abba, hogy folyton leégsz a strandon, akkor az Irara nevű éttermet tudom ajánlani, ami egy hagyományos építésű japán házban található a tengerpart mellett emelkedő hegyen. Nagyszerű hely, fantasztikus ételekkel.

Megidzsima szigetét hajóval lehet elhagyni a helyi kikötőből, ahol egy hatalmas beton-oni ül a kijáratnál, hogy búcsút intsen. Azt mondják, hogy integetni szokott, miközben azt kiabálja a távozók után: „Köszönet a gyerekekért, nagyon finomak voltak!”

 

Amy Chavez

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)