Kezdőlap Rovatok Amy világa A vásárlás, mint hobbi Japánban

Amy arról számol be a héten, hogy hogyan vett egy farmert, és miközben sok újat megtudhatunk a japán kultúráról, az is kiderül, hogy hogy kerül a képbe Hello Kitty.

 

 

Japánban az egyik legnépszerűbb szabadidős időtöltés a vásárlás. Bár elméletileg a kirakatnézegetés is számíthat vásárlásnak, azért rengetegen vannak, akik valójában vesznek is valamit.

A vásárlás, mint hobbi? Tényleg annak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy az emberek milyen hatalmas készleteket tudnak felhalmozni farmerekből, magas sarkú cipőkből és pulcsikból. A vásárlás nagyon hasonlóan tűnik egy másik hobbihoz, a vadászathoz is, amikor megnézzük, hogy milyen árucikkeket is szerzünk be: kígyóbőr cipőt, nyúlbőr mellényt, tehénbőr pénztárcát.

A japán kultúráról rengeteget megtudhatunk akkor is, ha olyan hétköznapi dolgot szeretnénk venni, mint egy farmert. Itt Japánban a vásárlás már művészetté vált. Míg egy ilyen farmervásárlós történet az Egyesült Államokban annyiból állna, hogy az eladó bepötyögi a farmer árát a Walmartban, Japánban ez hajlongásokkal, mosolygásokkal, nevetgélésekkel és tatemae (=megjátszott, a külvilág felé mutatott) hízelgéssel jár együtt. És persze melegszívű eladókkal.

Nemrég eldöntöttem, hogy veszek egy farmert a plázában. Az eladó gratulált a választásomhoz, és mondta, hogy biztos nagyon jó ízlésem van a ruhák terén, mert ez a fajta farmer mostanában igen népszerű. Megkérdezte, hogy angoltanár vagyok-e, és nevetgélt azon, hogy milyen „fiatal” vagyok. Aztán összehajtotta a farmert, óvatosan becsomagolta egy műanyagzsákba úgy, hogy a stratégiai pontokon kis ragasztószalagokat helyezett el, és aztán egy elégedett mosollyal nyugtázta a csomagolás befejezését. Látszott, hogy sokszor végigment már ezen a folyamaton, és hogy különösen büszke a tudományára.

Aztán fogta a műanyagzacskóba csomagolt farmert, óvatosan felemelte a levegőbe és megmutatta nekem, csakúgy, mintha egy újszülött gyereket tartana a kezében. Aztán belecsúsztatta a farmert egy gyönyörű papírzacskóba, és megkért, hogy kövessem az üzlet kijáratához, és csak ott nyújtotta át az újszülött farmeromat, persze két kézzel, közben mélyen meghajolva. Ez elég volt ahhoz, hogy arra gondoljak, hogy milyen hihetetlenül boldog vagyok, hogy megválhattam attól a tízestől…

A papírzacskóra az volt írva, hogy „A természet áldásával.” Megállhattak volna ennyinél, de nem, az is szerepelt még a zacskón, hogy „Szív a szívhez – életnagyságú ruhák. Őszinteséggel áldva szolgálunk 1989 óta.” (az angolul írt japán feliratokról lásd korábbi cikkünketa szerk.). Erről megint az áldott állapot jut eszembe – akkor most haza is mehetünk a famercsecsemőmmel, és elkezdhetjük egymást megszeretni.

Álltam a plázában a bolt előtt, és minden járókelő láthatta, hogy épp most vettem valamit ebben a boltban, ami szerintem már eleve egy nagyon kínos helyzet. De ez egyáltalán nem zavarta az eladót, aki vidáman énekelte nekem a köszönömöket, ahogy csak kifért a torkán, miközben jó néhányszor mélyen meg is hajolt felém. Lehet, hogy túl sok természetfilmet láttam a tévében, de ahogy ott hajlongott, és fel-le járt a feje, erősen emlékeztetett a paradicsommadár párzási táncára.  Felhúztam a nyúlcipőt, és rohantam a pláza legközelebbi kijáratához.

Nem arról van szó, hogy úgy általában bármi kifogásom is lenne az ellen, hogy valaki „Köszönöm!”-öt ordítson rám a decibelhatárokra való tekintet nélkül. Egyszerűen csak nem hiszem, hogy az ordítozást korlátoznunk kéne erre az egy kifejezésre. Miért nem kiabálnak olyanokat, hogy „Egyél több csirkét!” vagy „Vesszen Oszama Bin Laden”?

És ahogy ott álltam, rettentően kínosan érezve magam attól, hogy a melegszívű eladó olyan sokak általam nem igényelt figyelmét fordította felém, azon tűnődtem, hogy a hírességek vajon hogyan mennek vásárolni. Vagy hogyan vásárolnak feltűnés nélkül? Például Hello Kitty hol vásárol? Kitty csanról tudjuk, hogy milyen ruhákat szokott hordani általában, és hogy gyakran hord az adott régióra jellemző ruhákat, például őszibaracknak öltözik Okajama prefektúrában és juharfalevélnek Narában, Hokkaidóban pedig tehénbőrből készült ruhát visel. Kíváncsi lennék, hogy feltűnés nélkül hogyan veheti meg ezeket a különleges ruhákat.

Lehet, hogy Kitty ezért tűnik napról napra egyszer emberszerűbbnek. Lehet, hogy minden keményvonalas Kitty-rajongó, aki Hello Kitty-s papucsot visel, Hello Kitty-s pirítóban pirítja a kenyerét és Hello Kitty-s autót vezet, az igazából maga Kitty csan, aki épp embernek álcázza magát.

Van egy barátom, akinek minden ruhája Hello Kitty-s. Miután férjhez ment és lett egy babája, őt is ugyanígy öltöztette. A gyerek olyan édes, mint egy kismacska, de az nem egyértelmű, hogy miért hasonlít is egyre. Ez is azt mutatja, hogy igazából sosem tudhatjuk, hogy Hello Kitty igazából kicsoda. Lehet, hogy mindnyájunkban van egy kicsi Kitty-ből.

És akkor térjünk vissza az eredeti témánkhoz, a vásárláshoz, mint hobbihoz. Ha a japánok nem lennének hajlamosak a végletekig költekezni, akkor Hello Kitty sem lenne ilyen népszerű és sikeres. Lehet, hogy a japán gazdaságnak igazából csak arra lenne szüksége, hogy összeszedje magát, hogy több pénzt fektessen ebbe a kismacskába.

Amy Chavez

 

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)
Ki van on-line?
Oldalainkat 61 vendég böngészi
Fórum legfrissebb
téma: Cikkeinkről - írta: phorvath, 16.02.16.
téma: Cikkeinkről - írta: Shinria, 16.01.05.
téma: Cikkeinkről - írta: phorvath, 15.12.23.
téma: Cikkeinkről - írta: Isaura, 15.06.30.
Japános programok
Linkek