Korábban említettem, hogy az első kanjik (kandzsik) gyakorlásával a papíron megtanuljuk a nevünk elhelyezését is. Azonban lévén mi „nem-japán” emberek, így nevünk latin betűs, éppen ezért az aláírásunk is változhat idővel.

Japánban a jövevény szavak, esetenként a kiemelések írására használják a szemre szögletesebb kinézetű szótagírást, a katakanakat (katakanákat). Ezzel írják át a neveket is. Könyvek borítóján is felfedezhetjük ezt, amikor angol, francia vagy más nem-japán szerző japán nyelvre lefordított írása kerül a kezünkbe, esetleg egy cikk mondjuk egy új holywoodi produkcióról, amelyben a színészek nevét is megemlítik. Így legelőször mi is katakanaval írjuk a nevünket a kalligráfiákra. Ezzel együtt nevünk kiejtése is kissé megváltozhat, hiszen hozzá kell igazítsuk azokhoz a lehetőségekhez, amelyeket a japán szótagírás önmagában rejt. Így lesz például a Nikolasz névből Nikorasu (Nikoraszu, ニコラス). (Azt érdemes megfigyelni, hogy a kalligráfiákon mindig a keresztnevünk jelenik csupán meg, a vezetékneveket nem szokás feltűntetni, mivel akkor már rettenetesen hosszú lenne.)

Azonban az idő múlásával általában mesterünk segít abban, hogy nevünkhöz kanji átirat is szülessen, amelyet kiolvasva – az esetek nagy százalékában – már nem változik semmi, azonban esztétikailag nagyon is. Mesterem olyan kanjikat választott számomra annak idején, amelyek pozitív jelentést hordoznak, így lett az átírás: 仁虎羅主. Erről a négy kanjiból már azonnal látható, hogy nem japán név. A japán nevek - leggyakrabban - egy-két kanjiból állnak. (Ez igaz a vezeték- és utónevekre egyaránt.)

Így előfordul, hogy csak az első kettőt használom: 仁虎.

Ha megnézünk egy kalligráfiát, akkor sok esetben mégsem látunk aláírást, mivel azt a pecsét helyettesíti, ahogy Japánban minden területen így működik. A pecséten lévő kanjik pedig születhetnek hagyományos stílussal, olyannal stílusokban, amelyekről már szó esett. De születhetnek hagyományos pecsétírással is, amely Kínából került Japánba. Egy következő alkalommal erről is fogok írni.