Kezdőlap Rovatok Cikkek Kések, kések, hatalmas kések

Sokat olvasgattam mostanában szamurájokról. Kicsit kezdtem is megunni a sok csörömpölő, mogorva, tornateremszagú harcost, gondoltam, megnézem, mi a helyzet a hölgyekkel.

 

 

 

Sajnos az a helyzet, hogy a történelmi Japán erősen férfiközpontú világ volt. Természetesen a mindennapokban a nőknek is komoly szerep jutott, de nem abból a fajtából, amit szoborba vésnek. A legtöbb fontos eseménynél - ha említés is esik róluk - leginkább csak X generális feleségeként, Y daimjo lányaként szerepelnek. Férjhez adják őket a szövetségeshez vagy épp a legyőzött ellenséghez megbocsátásként, esetleg férjük halálakor kolostorba vonulnak. Vannak még az áldozat szerepkörű lányok-asszonyok, akiket elrabolnak, túszul ejtenek, megölnek, és jó, ha egyáltalán a nevük elhangzik.

 

Ennek persze az is az oka, hogy az írás művészete hosszú évszázadokon át a férfiak sajátja volt. Az asszonyok vagy egyáltalán nem tudtak írni, vagy egyszerűsített jeleket használva épp csak a napi ügyekről voltak képesek kommunikálni (a szerelmeslevelek kérdését mindig, mindenhol megoldották).

 

Az említések hiánya miatt úgy tűnhet, mintha a nők halk kísértetként lebegnének a férfiak hátterében.

 

Pedig a szamurájok asszonyai szintén kemény csajok lehettek. Nem csak arra gondolok, hogy egy gyenge virágszál nem bírta volna ki, hogy a párja-gyereke napi rutinként öl és sebesül, hanem arra is, hogy bizony mikor a hadak elvonultak csatázni, akkor a házat-birtokot bizony az asszonyok és gyerekek védték.Hangaku Gozen, egy másik híres asszony

 

Emiatt (és mert a napi gyakorlás lehetősége könnyedén adódott a férfiakkal együtt) a harcosok lányai és feleségei egész rendes harci kiképzést kaptak. Miután a testi erőre kevesen építhettek, inkább igyekeztek az ellenség távoltartására koncentrálni. Tradicionális női fegyvernek számított a nyíl, a lányok közt számos remek íjász volt. Rövid kést (kaiken, 懐剣) hordtak önvédelmi célból, illetve végső esetben az öngyilkosságba meneküléshez.

 

Talán a legfontosabb női fegyver azonban a naginata (なぎなた, 薙刀) volt. Ez tulajdonképpen semmi más, mint egy hosszú rúdra szerelt penge. A nyél általában keményfából készült, a penge alakja pedig változott. Lehetett egy- és kétélű, lehetett hegyes és egyenes, ekkor az eszköz majdnem lándzsaszerű volt. Lehetett széles, hajlított, de akár visszahajló horgos végű is, sőt, fűrészes élű, igazán riasztó kinézetű darabok is előfordultak. Gyakori volt még, hogy a pengével átellenes végére is erősítettek egy (akár szintén hegyes) fémrészt, egyrészt ellensúlyként, másrészt hogy egy támadáshoz ne kelljen feltétlenül körbefordítani a hosszú rudat.

 

A fegyver előnye, hogy nem kell közel menni az ellenfélhez, jó esetben messziről ártalmatlanná lehet tenni. A nyéllel védhetők a támadások, a pengével kaszálni, döfni, vágni, esetleg (kampós formánál) akasztani lehet. A naginatát a használójához méretezték. Ez általában azt jelentette, hogy a nyél hossza megegyezett a tulajdonos magasságával, és utána jött még a változatos hosszúságú, akár hatvan-nyolcvan centis borotvaéles késpenge. A végénél megfogva és körbelendítve egy ilyen kaszával 30-35 négyzetméternyi helyen lehetett rendet csinálni.

Naginata horizontal

A probléma persze pont ez volt vele: hely kellett a forgatásához. Fák közt, vagy épületen belül nem volt jó használni. (Bár békeidőben egész magas pókhálókat elért vele a ház asszonya.)

 

Tomoe Gozen, fametszet

A legkorábbi említése időszámításunk szerint 712-ből való. Eleinte férfiak és nők is használták, de az Edo-korszakra (a XVII. század kezdetére) már kikopott a csataterekről, és egyértelműen a szamuráj kasztba tartozó nők jelvényévé vált.

 

Használták gyalogos harcban, de ha kellett, lóról is alkalmazták.

 

Kedvenc eszköze volt a leghíresebb női harcosnak (lásd itt oldalt), Tomoe Gozennek, aki nem csak a saját házát védte, hanem "rendes" szamurájként csatákban vett részt és hadat vezetett. (Na, mégis találtam egy híres nőt.)

 

A lőfegyverek megjelenésével azután a naginata elvesztette valódi létjogosultságát és lassan a feledésbe veszett. A múlt század ötvenes éveiben került aztán elő megint, már mint sporteszköz: teljesen fából készült naginatát használnak a formagyakorlatokhoz (katákhoz), bambuszból készült "pengéjű" rugalmas darabokat a versenyekhez-víváshoz. Mára nagyon ritkák a fémpengés naginaták, de talán jobb is így: az ember általában ragaszkodik a végtagjaihoz.

Végül pedig nézzétek meg, hogy használják ma. Nem érdemes az egész videót végignézni, 3:38-tól 5:05-ig folytat benne kard-naginata párbajt a mester és fia.

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)