Kezdőlap Rovatok Cikkek Japán kagylóhéjban

 

Nem biztos, hogy minden olvasónk tudja, de Japán gyöngy-nagyhatalom.


Nem csak azért, mert tengerpartjainak nagy részén megélnek a gyöngykagylók, hanem mert japán volt az is, aki kitalálta, hogyan lehet mesterségesen gyöngyöt előállítani.

 

No de kezdjük az elején.

 

Mi is a gyöngy?

 

Annyi Akoya pearlsváltozata van, hogy ha megpróbáljuk a közös jellemzőket összegyűjteni, körülbelül az marad, hogy "vízi állatok által termelt szerves ékkő".

 

Persze mind tudjuk, mi az, amit első látásra gyöngynek nevezünk: világos-fehéres színű, gömbölyű, selyemfényű, könnyen átmelegedő, szépséges dolog, jellemzően nemesfémekkel társítva, elkeserítő árcédulával.

 

Fussunk át a kötelező tudnivalókon: legnagyobbrészt kalcium-karbonátból áll, ugyanabból, mint a tojáshéj, a csontjaink, a csigaház vagy a mészkő. A legszebb gyöngyöket a finnyás tengeri osztrigafajok termelik, amelyek a köpenyük alá került részecskéket beburkolják azzal az anyaggal, amiből egyébként a héjukat is építenék. A dolog működik, a gyöngy sokkal kevésbé szúr, mint például a morzsa, tessék kipróbálni mindkettőt az ágyban.

 

Régebben a gyöngyhöz duplán peches kagylókra volt szükség: először bekapta szegény az irritációt okozó részecskét/parazitát, később pedig még jól ki is halászták. Nem csoda, hogy a gyöngy ritka és drága volt: sokszáz osztrigát kinyitva lehetett találni egyet-egyet, és azok messze legnagyobb része kicsi, szabálytalan, nem szép színű volt. Az igazán szép gyöngyökhöz több millió állatot kellett átvizsgálni, és sajnos elpusztítani.

Talán nem mindenki tudja, hogy bár elvileg az ehető osztrigafélék egy része is képes valami gyöngyszerűséget előállítani, az "igazi" gyöngykagylók nem ehetők - vagyis még annyi mentségünk sincs, mint a sertésbőr cipők esetében.

 

Az ember persze régóta töpreng azon, hogyan lehetne a peches kagylók számát növelni. Az egyik fele viszonylag egyszerűnek tűnik: hogy biztosan kihalászhassuk, telepítsük magunk őket könnyen hozzáférhető helyekre. A gondot a másik fele okozza: bár logikus ötletnek tűnik "morzsát szórni az ágyukba", nem megy olyan könnyen. Először is egy csomó mindennel nem működik a dolog. A homokszemcsék köré például nem épül gyöngy.

 

Itt értünk el a történetben Mikimoto Kokichihez (Kókicsi)(御木本 幸吉).

 

A kis Kókicsi 1858-ban született Tobában, egy tésztaéttermet működtető család legidősebb fiaként. 13 évesen otthagyta az iskolát, hogy zöldségárusként segíthesse a családját (akkoriban nem volt könnyű arrafelé). Gyerekkora óta látta a környék gyöngyhalászainak munkáját és mindig is foglalkoztatták a gyöngyök.

 

1888-ra válthatta valóra álmát, ekkor tudott annyi kölcsönt felhajtani, hogy a feleségével együtt belevágjanak egy kagylófarm létrehozásába. Kisvállalkozónak lenni sem volt könnyű: öt év durva kínlódás következett. Számos zsákutca, vörösalga-katasztrófa és majdnem csőd után végül 1893-ra sikerült félgömb alakú gyöngyöket előállítania. 1897-ben ezeket már Japánon kívül, Norvégiában is bemutatta, és innentől exportálta is.

 

Mindazonáltal még 12 évnyi kutatásba került, mire képes volt teljesen gömb alakú, a halászottaktól gyakorlatilag megkülönböztethetetlen gyöngyöket készíteni, és az első valóban hasznot hozó "gyöngyaratásra" csak a múlt század húszas éveiben kerülhetett sor. Nézzük meg a képet a cége főoldalán: a bácsi nem látszik nagyon derűsnek és felszabadultnak. Eddigre egy élet munkája van a háta mögött, hatvan éves, mire a dolgok végre működni kezdenek.

 

Persze semmi sem egyszerű. Mások is kutattak, másoknak is voltak eredményei, nem csak Japánban, hanem Ausztráliában és egyéb helyeken is. Az 1930-as évek közepére túltermelési válság alakult ki, az árak zuhantak. Mikimoto nyilvános demonstrációkat szervezett, tonnaszámra égette el a silányabb gyöngyöket, hirdetve, hogy kizárólag a legkiválóbb minőség maradhat (valószínűleg ez volt a történelem legdrágább mészégetése).

 

Az erőfeszítések sikerrel jártak, a Mikimoto vállalkozás fennmaradt és prosperál - a mai napig is rendkívül sikeres és elismert.

 

Mikimoto Kokichi az utolsó időkig dolgozott, végül 1954-ben, 96 éves korában halt meg.

 

Meséljek még gyöngyökről?

 

********************************

(vagy meséljen Dave Barry?)

 

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)