Kezdőlap Rovatok Politika Koizumi visszavonul a politikától
A korábbi miniszterelnököt, Koizumi Dzsunicsirót laza stílusáról és Eliv iránti rajongásáról ismerték világszerte - szombaton bejelentette, hogy felhagy hivatásával.

A 66 éves Koizumi volt Japán történelmének harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterenöke a világháború után. Támogatóinak azt mondta, hogy parlamenti székét is feladja a következő választásokon, amelyre novemberben kerül sor.

Ugyanakkor a Kyodo hírügynökség szerint Koizumi 27 éves második fia, Sindzsiro indul apja megüresedett székéért a következő választásokon. Koizumi irodája egyelőre nem kommentálta a hírt.

A hosszú hajú Koizumi 2001 és 2006 között volt hivatalban és ritkán tapasztalt népszerűségre tett szert.

Megjavította a viszonyt Japán legfontosabb szövetségesével, az USA-val: 2004-ben csapatokat küldött Irakba humanitárius feladatok elvégzésére. Ez az akció volt Japán legnagyobb katonai megmozdulása a világháború óta.

Ugyanakkor évente meglátogatta a rossz hírű Jaszukuni szentélyt, amellyel komolyan rontott a két ázsiai szomszéddal, Kínával és Dél-Koreával folytatott viszonyán. Koizumi volt az első miniszterelnök, aki Észak-Koreába utazott 2002 szeptemberében, és később még egy alkalommal 2004 májusában.

2006-ban az amerikai elnökkel együtt ellátogatott Elvis Presley Graceland nevű birtokára, ahol egyértelműen jobb Elvis-hasonmásnak bizonyult, mint W. Bush.

Kyodo

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)