Kezdőlap Rovatok Politika Japán nem küld csapatokat Afganisztánba
A japán miniszterelnök bejelentette, hogy Tokió nem küld katonákat Afganisztánba, mivel a döntéshez szükséges lenne az ellenzék beleegyezésére is. Az Indiai-óceánon végzett utánpótlási műveleteket ugyanakkor folytatni fogják.


Jaszuo Fukuda miniszterelnök még júliusban értesítette a döntésről az amerikai elnököt Hokkaidón, a G-8-as találkozó idején.

Japán az egyik legfontosabb ázsiai szövetségesként sokáig fontolgatta, hogy csapatokat helyez Afganisztánba, ahol békés műveletekben vettek volna részt. Egy vizsgálócsoport a helyszínre utazott és jelentést tett a biztonsági helyzetről a kormánynak.

Az Új Komeitó párt a bizonytalan helyzetre hivatkozva szintén kifogást emelt a csapatküldés ellen. A párt támogatása nélkül a javaslatot nem fogadja el az alsó ház.

Japán hadihajók eközben az Indiai óceánon végeznek utántöltést amerikai és más nemzetiségű hajók számára.

A japán alkotmány kizárólag békés feladatokra engedi használni a hadsereget, ám ezt a szabályt a nemzetközi békefenntartó akcióknál egyre többször megkerülik.

Jomiuri

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)