Kezdőlap Rovatok Küzdősport Nyári Szemináriumi kiírás 2008
„Menni, tenni kell!”

A Victory Martfűi Kyokushin Karate Klub ismét nyílt klubszemináriumot szervez, melyre most is szeretettel várja a tanulni és tenni vágyókat.

A tábor célja:
A résztvevők alaptechnikai, küzdelmi, erőnlét, taktikai, szellemi, lelki fejlesztése.
A karatékák, edzők szakmai munkájának segítése a küzdelmi felkészítésben.
Az idei verseny évre való felkészülés segítése
A barátság elmélyítése. A kezdő karatékák, versenyzők számára példaképek állítása, bemutatása.

Kiemelt cél:
A válogatott kialakításának segítése, minden kor és súlycsoportban. Szeretnénk a hazai közép, félnehéz és nehézsúly színvonalát az elkövetkezendő években emelni. Ezért kérnénk az edzőket, hogy ifi- junior- felnőtt karatékáikat küldjék el a táborba, akik, ezekben a súlycsoportokban szeretnének majd versenyezni, nemzetek közötti versenyeken. A megkezdett munkát folytatni.

A Tábor helye, ideje:
Martfű, Kyokushin Dojo 2008. 08. 06- 10
Lehet rövidebb időtartamra is érkezni.
A tábor szervezője, és vezetője:
Sensei Stefanovics József

Program:
Napi két tréning, bontott csoportokban (övfokozat valamint küzdelmi tapasztalat szerinti bontás- dominánsan küzdelmi tréningek, valamint kihon, kata, kata bunkai, futó és súlyzós edzések)
Lesz kezdő és fehér öves csoport is. A válogatott versenyzőknek bizonyos napokon 3 tréning.
Videó vetítések (9. Shinkyokushin VB, Japán anyagok, Hungarian Open, Európa bajnokság). Beszélgetések: edzéstervezés, felkészülés.
Íjászat, strandolás, bowling, közös esti rendezvények.


Mindenki hozzon magával védőfelszereléseket, zsák- súlyzós és futó munkához ruházatot.

Első edzés: Augusztus.06 Szerda 11 óra
Utolsó edzés: Augusztus 10. Vasárnap 10 óra

A tábor mesterei:
Sensei Stefanovics József 3.dan
Sempai Jarábik László 2.dan
Sempai Búzás Gábor 1.dan
Valamint a meghívott mesterek: Shihan Bencze Antal 5.dan, Sensei Agócs Tibor 3.dan

Költségek:
A tábor költsége 4800 Ft, válogatottak, klubvezetők számára 3200 Ft

Szállás és étkezési lehetőség:

Szálások, előzetes egyeztetés után 3000 Ft- 5000 Ft/fő/ éjszakáig lehetségesek, a Termál Kempingben- ( www.martfu-turizmus.hu ), valamint a Hotelben .
Szálón 4 ágyas szobák: 1300 Ft /éj/fő.

Étkezés: önállóan megoldható. 5 perces sétára több étterem található, ahol nagyon olcsón, (kb.600 Ft-tól) van meleg étel.

A Hotelben napi menü 600 Ft/ ebéd, illetve 900 Ft/ vacsora rendelhető- kizárólag előre, a szervezőknél. Csak előre megrendelten lehet étkezni, helyszíni rendelés és lemondás nincs!
Csak teljes étkezés rendelhető, az ott tartózkodás idejére.

A korábbi tapasztalatok alapján, a szállások a jelentkezések sorrendjében kerülnek kiadásra. Olcsóbb szállás jelenleg 30 főre van csak, így hamar betelik. A kempingben eredetileg 24 főre foglaltunk házakat. 

Szállásra és étkezésre a jelentkezési határidő: 2008. Július 25!!

Információ& jelentkezés:

http://www.kyokushinmartfu.hu/site/hir.html?id=18

Sensei Stefanovics József 06 70 382 42 86  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Flotta: 06 30 6335699 valamint a www.kyokushinmartfu.hu oldalon.
Sempai Jarábik László 06 30 4990200

Osu! Mindenkit szeretettel várunk!

Sensei Stefanovics József

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)
Ki van on-line?
Oldalainkat 192 vendég böngészi
Fórum legfrissebb
téma: Cikkeinkről - írta: phorvath, 16.02.16.
téma: Cikkeinkről - írta: Shinria, 16.01.05.
téma: Cikkeinkről - írta: phorvath, 15.12.23.
téma: Cikkeinkről - írta: Isaura, 15.06.30.
Linkek