Kezdőlap Rovatok Captain Japan Edo csatornái
Kapitány számtalan nappal és éjszaka koptatta Ginza járdáit - sokszor arccal egész közel az utóbbihoz. Ma is arrafelé tart: visszautazik abba az időbe, amikor a mai bevásárlóutcák helyén cikkcakkos csatornák hálózták be a városrészt.

 Image

 

A japán építőipar híres arról az elfojthatatlan hajlamáról, hogy mindent aszfalttal borítson, ami nem mozog. Ami viszont a terjedelmet illeti, a mai betonöntészek nem nagyon szárnyalják túl elődeik teljesítményét, akik elvágták és feltöltötték azt a városrészt, amit ma Ginzaként ismerünk, létrehozva egy csatornák és hidak alkotta hálózatot - még mielőtt az egészet aszfalttal borították volna.


A Tone folyótól elindulva, amely ma a Csiba és Ibaraki prefektúrák határát képezi az Edo kastélyig mocsár húzódott. Tokugava Iejaszu 1603-as érkezésével, aki az élelmiszer és az építőanyagok folyamatos áramlását óhajtotta a déli területek (a mai Ginza és Cukidzsi) egészen a Szumida folyóig óriási fejlesztések előtt álltak. Számos kutat ástak, a Kanda folyót pedig új mederbe terelték: ahelyett, hogy a Tama folyóba ömlött volna, Iejaszu egy csatornát építtetett (Doszan-bori), hogy összekösse a kastélyt Nihonbasival, amely az eredeti tokiói halpiacnak adott otthont.

 

 Image


A víziutak újabb hálózatát az Edo-korszak (1603-1867) idején építették ki. A szállítást csoki-bune nevű járművekkel végezték (kis fahajó, melyet hosszú, a meder fenekének feszített póznákkal löktek tovább). A csatornák kiépülésével ez vált a szállítás első számú eszközévé. Az új építésű hidak segítettek abban, hogy az áru a hajóról az utcákra kerüljön. Ezek a hidak képezik a mai Ginza számos kereszteződését, kis központját.


A Ginza negyed az egyik olyan ritka városrész Tokióban, ahol a kanyargós utcák helyett négyzetrácsra fektethető hálózatot találunk. A Shiodome Media Tower kiállításán száz évvel ezelőtti, léghajóról készített légifelvételeket láthatunk a területről. A képek felfedik, hogyan keveredtek egymásba az utak, hidak és csatornák. A Sóva-dóri, amely a Csúó-dórival párhuzamosan fut dél felé ma már eltűnt. A helyén 1-2 emeletes kunyhók állnak. A Hattori (ma Vako) óratorony a 4 csóme-kereszteződésben, a Hibija park és a Kabukiza a legkönnyebben felismerhető tereptárgy.

 

Image

 

A kiállítás egyik fotója a Szandzsukken-bori csatorna és a Siodome folyó találkozását ábrázolja Simbasinál. A folyó egészen a Toranomonig nyúlik. Ma már csak egy-két vásárló figyel fel a Miccukosi bevásárlóközpont és a Cukidzsi között sétálva egy huppanóra és oldalra kinyúló dudorra a Harumi dórin félúton a Kabukiza felé. Az a megemelt járda, amely ma egy három mozit, egy Aladdin nevű szexboltot és néhány éttermet tartalmazó épülethez tartozik valaha a Miharabasi híd volt, amely a Szandzsukken-bori csatorna felett ívelt át.


1948 és 1953 között a Szandzsukken-borit betonnal fedték le. A helyén csendes utcák húzódnak, tele boltokkal, irodákkal és kiállítótermekkel. Az egyetlen megmaradt emlék a Ginza Nine bevásárlóközpont keleti végén található apró táblácska a nyilvános vécé mellett, amit leginkább a taxisofőrök látogatnak.

 

Image 


A legnagyobb mesterséges víziút talán a Szoto-bori volt, amely gyengéden kanyargott azon a területen, amely ma a Szukibajasi-kereszteződés, elhaladt a Sony building előtt és északra folyt a mai Printemps shopping complex szomszédságában egészen a JR Jurakucsó állomásig. A fotókon a csatorna 1928-as állapota látható. Egy apró csónak épp a betonhíd alatt küözdi át magát. Két tengerész - valószínűleg a megszálló erőktől - az egyik partról tart a másikra, két évtizeddel később. Az ívelt homlokzatú Nicsigeki színház, ahol a 40-es években a nacionalista nagygyűléseket tartották 1953-ban még a vízparton áll. 1961-ben már a környék mai állapotát láthatjuk egy másik képen: a Tokyo Expressway autópálya próbál rajta megküzdeni a forgalommal.



 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)