Kezdőlap Rovatok Captain Japan A férfi, aki a japán kardnak szentelte életét

A szerző további írásai angolul: Sake-Drenched Postcards

ImageEz alkalommal a Kapitány a japán kardélezők világába merül alá. Mielőtt vicces ötleteid támadnak, tedd el azt a köszörűt: kifinomult művészet ez a javából.

Amikor Jon Bowhay felkap egy japán kardot, az embernek nem a szokásos szamuráj fantáziálások ugranak be kettévágott páncélokkal, zúzott csontokkal. Inkább a kard általános állapota, kialakítása és szerkezete áll a fókuszban.

Először tenyerére fekteti a markolatot, ügyelve arra, hogy ne érjen hozzá a pengéhez.

- Megvizsgálom, egyenes-e - mondja, miközben jobb markát az álla alá tartja, balját pedig előrenyújtja, mintha csak egy puskával célozna. - Azt nézem, mennyire göröngyös vagy horpadt. Azt is megvizsgálom, vannak-e a kardban olyan kovácsolási hibák, melyekre oda kell figyelnem a polírozás során.

Jon Bowhay japán kardfényező, azaz tógisi. A restaurátor talán hivatalosabb elnevezés lenne, mivel munkája során gyakran kell eltávolítania az akár évszázadok alatt kialakult rozsdát, új alakot ad az éleknek, sőt, acélt hámoz, hogy eltüntessen egy-egy csorbát vagy a pontkorrózió okozta gödröcskéket.

Image- Restaurátorként meg kell győződnöd arról, hogy a keresztmetszet következetesen az eredetihez hasonló marad - avat be a 65 éves, nagyjából két évtizedes, szürke, lötyögő pólót viselő férfi. - Nem akarod megélezni a kardot. Csak visszahozod az eredeti állapotába.

Évszázadokon át a japán kard a szamuráj megbízható társa volt. A gyönyörűen díszített, finoman megmunkált kard ma értékes műtárgy.

A kardélező feladata, hogy állapotukat megőrizve fejezze ki tiszteletét e művészet iránt. A feladat kemény munkát és tízéves előzetes gyakorlatot igényel. Egy átlagos kardfényező mester korábban számtalan órán át görnyedt a katana fölött - már a fizikai igénybevétel is elég csüggesztő a legtöbb kezdő számára, de egy külföldinek, aki erre a területre téved, még nagyobb kihívást jelent.

A kard élesítése során az első lépés a sitadzsi, mely során különböző durvaságú dörzskövekkel eltávolítják a rozsdát és helyreállítják a penge eredeti alakját.

- Meg kell találnod, melyik kő dolgozik a legjobban együtt a karddal - figyelmeztet Bowhay a fenőkő kiválasztásának fontosságára. A köveket egy nagy doboznyi kendő között tartja - a kendők nem nagyobbak a kisujjam körménél. - Ha nem figyelsz oda, össze fogod karcolni.

A kiválasztáshoz ismerni kell a kard készítésének korát és a kovács iskolája által alkalmazott technikákat. Az acélrétegek elhelyezkedése, a megmunkálás, temperálás módja és a penge íve mind befolyásoló tényező.

A pengét bonyolult módon kovácsolják. Először kétféle acélt kalapálnak össze nagyjából olyan alakúra, amilyen a kard lesz. A következő, ismételt fázis erős tüzet és rengeteg izzadságot igényel a kovácstól: a vasat kikalapálják, majd felébe hajtják és kezdik elölről, amíg eléri a kívánt hosszt és vastagságot. A művelet többszöri ismétlésével a penge végül vékony acélrétegekből áll össze. Ha elkészült, az utolsó lépések egyikeként reszelővel alakítják ki a a penge végleges alakját.

- Bármelyik korszakból találhatsz bármilyen alakú pengét - mondja Bowhay, aki egyszer egy 7. századból származó karddal is dolgozott. - Mindent meg kell vizsgálnod, hogy kiderítsd a kard keletkezésének idejét. Léteznek jó - és régi - másolatok is, némelyik egyenesen "törvényes", azaz elfogadott, az eredetivel csaknem egyenértékű.

ImageHa egy kovácsnak megtetszett egy adott stílus, azt alkalmazta, bármely korból is származott a módszer. - Csak a globális, mindenre kiterjedő vizsgálat döntheti el a kard korát.

A munkát a tokiói Nerima kerületben lévő otthonában végzi egy asztalon. Az asztallapba mindkét oldalon mélyedéseket fúrtak Bowhay lába számára. Munka közben ül, a pengét így tologatja a fenőkövön.

Ez a felállás az ő innovációja: eleinte a legtöbb tógisihez hasonlóan a lábával tartotta a követ, amihez sokkal jobban meg kellett görnyednie. A módszer kidolgozását gerincsérve kényszerítette ki.

Az utolsó simítások után a penge háta tükörszerűvé válik. Ezt elkeskenyedő, kemény acélból készült acélrudakkal csiszolják ilyenné - egyedül egy ilyen rúd feje 15000 jenbe kerül.

- Még ha óvatos is vagy, pokoli karcolásokat ejthetsz rajta - magyarázza Bowhay. - Ezért ki kell találni, milyen irányban halad az acél belül. Ehhez jó tapintás szükséges. Az acélt egy irányban szabad csak forgácsolni.

ImageNapi 10-12 óra munkával az egész felújítás néhány hétig tart. Egy átlagos munkadíj a fényezéssel, új tokkal és a markolaton elvégzett javításokkal nagyjából 400000 jen.

Mivel minden fényezés alkalmával fémet forgácsolnak le a pengéről, egy kard élettartalma a karbantartás minőségétől is függ. A fényezések között eltelhet 10, de akár 100 év is - néha még több. Ez nevezen hívható egzakt tudománynak.

Habár a kard elsődleges funkciója a harc, ha növelni szeretnénk a polírozások között eltelt időt, a kulcsszó a gondozás. Először is a pengét szigorúan tilos megérinteni, közli Bowhay. Ha mégis, "megrontod" az acélt. Az alacsony páratartalmú helyen való tárolás ugyancsak fontos.

Bowhay a családjával érkezett az Egyesült Államokból, a megszállás idején. Már fiatalon érdekelték a kardok, ám 1979-ig nem vették fel sehol tanítványnak.

A legjobb időszakban évi 8 millió jent keresett. Ma már kevésbé megy az üzlet, de évente még mindig 8-10 kardot hoz rendbe.

A művészet szeretete hozta ide erre a - ahogy ő nevezi: misztikus - területre, mivel szerinte a kardok tanulmányozása a festészet csodálatához hasonló élményt nyújt. - Ahhoz, hogy igazán kiélvezz egy képet, meg kell vizsgálnod az ecsetvonásokat, a színeket, a kompozíciót, mindent, hogy lásd, hogyan működik. A kardokra ez még inkább igaz, hiszen rendkívül kifinomult eszközökről van szó.

Van az üzletnek kockázata is. A migrénes fejfájás mellett néha baleset is előfordul. Bowhay egyszer leejtett egy kardot. Amikor ösztönösen utána kapott, épp hüvelykujjával fogta meg a kard élét.

- Egy darabka leesett az ujjamból és pattogni kezdett a padlón - emlékezik vissza.

Létezik egy általános frusztráció is: Bowhay úgy érzi, hogy a Japánban uralkodó szűk látókörű hozzáállás bizonyos művészetekhez "nagyon etnocentrikus", vagyis csak a japánok számára nyitott.

Ő ellenben úgy véli, hogy minden művészeti ág feladata, hogy megmozgassa az emberi szellemet, azt a részét, amit a legnehezebb kifejezni. Ez a kifejezési mód nem ismerhet etnikai határokat, véli Bowhay.

Munkáját igen nehezen fogadtatta el annak ellenére, hogy Japán határain túl rendkívüli megbecsülésnek örvend. Ennek eredményeképp legtöbb megrendelője az USA-ban élő műgyűjtő.

ImageArról, hogy a japánok ennyire nem fogadják el, így vélekedett: "Rendkívüli kitartással, kegyetlen célratöréssel törekednek arra, hogy megszűnjön elhivatottságom."

Annak ellenére, hogy több mint fél évszázada Japánban él, Bowhay két gyereke ellenére úgy érzi, a végén elhagyja majd az országot. Öreg napjait talán Coloradóban tölti majd, ahol már várja egy egyedi, krémszínű 1979-es Lincoln Mark V, belül kék bársonyborítással.

- Habár ma csupán néhány nem-japán tógisi van a világon, a kardokat körülvevő változó aura - véli Bowhay - előbb-utóbb arra készteti a szakmát, hogy a jövőben a külsősök felé forduljon.

Bowhay a szamurájok romantikus világát, akik lelke - ahogy gyakran emlegették - a kardjukban lakozik óriási vonzerőnek tartja. "A romantika mindnyájunkat magával ragad" - mondja.

Captain Japan, Sake-Drenched Postcards

 Még nem írt senki ezzel a cikkel kapcsolatban.
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)