Egyesek úgy vélik, a könnyű drogok vezetnek a keményekhez. Az állítást sokkal nehezebb lenne bizonyítani, mint azt, hogy Japánban a piálás óhatatlanul karaokézésba torkoll. És micsoda torkollásról van szó!

Késő éjjel, party után egy szadista barom mindig kitalálja, hogy irány a karaoke. Ez az a perc, amikor választanod kell az utolsó hazainduló vonat és öt órányi májzaklatás és aurális kínzás közt egy karaoke fülkében. Ha véletlenül józan vagy, az egésznek semmi értelme, de a józan ész általában hanyatt-homlok menekül az ablakon, ha előtte szakéztál.

Amint belépsz, megkezdődik az elképzelhető legartikulamentesebb hanggal bíró vaddisznó magához ragadja a mikrofont és megkezdődik a zenei nyomor. A kakofónia egyetlen ellenszere az, ha még többet piálsz.

Így eshet meg, hogy egyszer csak egy apró fülke csapdájában találod magad, mindig ugyanazzal a maréknyi cimborával. Egy klausztrofóbiás, fekete fülkében, ahol férfiak harcolnak nőkkel a mikrofonért és rekedtre ordítják magukat. Az érzelmek csupaszon megmutattatnak, mindenfelé sör csordogál. Egy kicsit olyan az egész, mint egy Cube vagy Saw lemez, legalábbis a rosszabb track-ek. A karaoke fülkében senki sem hallja, ha üvöltesz.

A sör mellett a vér is gyakran csordogál. Egy ismerős srác olyan lelkesen kísérte a felsőtestével a Bon Jovi-féle Bad Medicine-t, hogy teljes erővel beleverte az orrát az asztallapba. Annyira, hogy a fején újabb testnyílás keletkezett. Egy darabig eszméletlenül feküdt a vérében a padlón.

Agresszív csörték folynak a távirányítóért, ahogy az emberek megpróbálják eldönteni, ki lesz a következő énekes. Egyszer csak a semmiből itt terem egy tamburin. A padlón két centi magas sör hömpölyög. Lassan leereszkedik a sötétség, a képek elmosódnak...

Aztán csengő füllel ébredsz egy utcai padon valahol, a cipőorrod sérüléseiből ítélve már megint a hálátlan személyzet húzott idáig záróra után a karaoke bárból. És alig hiszed el, hogy már megint elég idióta voltál ahhoz, hogy karaokézni menj.

gaijintonic.com